Person

Attila Dobák
Magánénekes (basszbariton).
Budapesten született, itt kezdte el zenei tanulmányait is: hét éves korától klarinétozni, tizenkét éves korától zongorázni tanult. 16 évesen kezdett énekórákra járni Sass Józsefhez (Sass Sylvia operaénekes édesapjához), majd felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol énekes előadóművészet és opera szakon végzett.
Két…
Nuværende programmer
Der er p.t. ingen forestillinger
Magánénekes (basszbariton).
Budapesten született, itt kezdte el zenei tanulmányait is: hét éves korától klarinétozni, tizenkét éves korától zongorázni tanult. 16 évesen kezdett énekórákra járni Sass Józsefhez (Sass Sylvia operaénekes édesapjához), majd felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol énekes előadóművészet és opera szakon végzett.
Két évvel később Mario Canana olaszországi magániskolájában, a leccei L'associazione Il Bel Canto intézetben képezte tovább magát. 2011-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Cambridge-ben, a Longy School of Music of Bard College-on folytatta tanulmányait mesterképzéssel. Diplomája megszerzése után 2013-ban csatlakozott az Opera North együtteshez, egy a fiatal művészek számára kiírt program keretében. Itt az alábbi szerepeket játszotta: Raimondo (Lammermoori Lucia), Emil de Becque (R. Rodgers: South Pacific), Gideon March (M. Adamo: Little Women).
Bár főként klasszikus zenén nevelkedett, más zenei stílusokban is szívesen énekel. Hogy crossover művészként is képezze magát, látogatta a Berklee College of Music egy mesterképzését is. 2014-ben a Miami Nyári Zenei Fesztiválon Figaro szerepét énekelte Mozart Figaro házassága c. operájában.
A 2016/2017-es évadban fellépett a Boston Lyric Opera zenekarával David Angus vezénylete alatt Puccini Bohémélet c. operájában, valamint Lehár Ferenc A víg özvegy c. művében Alexander Joel vezénylete alatt. 2017-ben a Müpa színpadán Kodály Háry Jánosának címszerepében látta a közönség, a Magyar Állami Operaházban pedig, szintén 2017-ben, Ali szerepében debütált Rossini Olasz nő Algírban c. operájában.
![[szkikki] 2.0](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/361/szkikki-20-222-131-221278.jpg)
[szkikki] 2.0
Magyar Állami Operaház- Betto di Signa

A Nyugat lánya
Magyar Állami Operaház- Billy Jackrabbit, indián

Az ezred lánya
Magyar Állami Operaház- Hortensio

Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Schaunard

Bohémélet
Magyar Állami Operaház- Schaunard

Carmen
Magyar Állami Operaház- Moralès

Carmen
Magyar Állami Operaház- Moralès

Carmen
Magyar Állami Operaház- Moralès

Farsangi lakodalom
Magyar Állami Operaház- Zoltán

Georges Bizet: CARMEN opera
Margitszigeti Színház- Moralès

Háború és béke
Magyar Állami Operaház- Andrej szolgája / Napóleon segédje / francia katona / Servant of Bolkonski / Assistant of Napoleon / French soldier

István, a király
Magyar Állami Operaház- Vecellin

István, a király
Magyar Állami Operaház- Vecellin

Olasz nő Algírban
Magyar Állami Operaház- Ali

Olasz nő Algírban
Magyar Állami Operaház- Ali

Simon Boccanegra
Magyar Állami Operaház- Pietro

Traviata
Magyar Állami Operaház- Douphol báró

Veszedelmes éden
Magyar Állami Operaház- Paul (ének)
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.