Jegyvásárlás
Program
Örkény István: TÓTÉK
A Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója.
"A Tótékat körülbelül húsz országban és Isten tudja hány városban játszották. Én ezeknek csak kis részét láttam. Lényegében kétféle értelmezés lehetséges.
more
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Saturday, November 10 2012 7:00PM
Az egyik megoldás, hogy milyen volt
Magyarország elnyomott korszakában, a sok közül valamelyikben, és hogyan
reagáltunk az elnyomottság vagy kiszolgáltatottság szituációjára? Tehát
kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az
elnyomás és a kiszolgáltatottság drámájaként értelmezték, ami már nem
magyar specialitás, hiszen az egész világon mindenütt megélték. Tehát a
darabot nem mint történelmi, nemzeti produktumot, hanem mint katarzist
kiváltó drámai alkotást nézték.
Én is úgy gondolom, hogy nem csak a hivatali főnöknek, vagy a művezetőknek akadnak alárendeltjei, hiszen hatalmi struktúra a család is, az óvoda meg az iskola is. Sőt még a legelesettebb, legkifosztottabb ember is fogja egy csücskét az uralkodásnak, ha egyebe nem maradt, legalább egy öleb vagy kanárimadár a kiszolgáltatottja. Kölcsönös függőségben élünk, egy személyben zsarnokok és áldozatok. Hogy a Tótékra visszatérjek, hitem szerint az őrnagy és a Tűzoltóparancsnok valójában egy személy. Ahhoz persze, hogy ebből drámai mű lehessen, össze kellett szikráztatni a benne rejlő pólusokat.” (Vidnyánszky Attila, rendező)
www.klauzalhaz.hu
www.beregszinhaz.fw.hu

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.